Nightwish Week – Plamen Dimov „gyermeke”

Főoldal/Hírek, érdekességek/Nightwish Week – Plamen Dimov „gyermeke”

Nightwish Week – Plamen Dimov „gyermeke”

Mostanában volt egy éve, hogy a metalshockfinland.com interjút készített Plamen Dimovval.

A Nightwish rajongók között ismerős a neve, hiszen ő volt az, aki tulajdonképpen felfedezte a Nightwish-t számunkra.

„Karrierem történelmi pillanata volt, amikor öt tehetséges és fiatal finn emberrel találkoztam, akik szívesen tanultak zenét…”

És ő lett az alapító Nightwish tagok énektanára. Az első dal, amit Tarjával az énekórán gyakorolt a Greatest Love Of All Gorge Bensontól.

Ki is Plamen Dimov? Bulgáriában született 1955-ben, de élete java részét Finnországban éli (1986-ban költözött Kitee-be), segítve ifjú zenészek tehetségének kibontakoztatását. Zenész és zenetanár. Többek között jazz-rock éneket, jazz zongorázást, hegedűt tanít Kitee-ben. A tanított hangszereken kívül gitározik, és nagybőgőzik is.

Mindig azt mondja tanítványainak, hogy nem elégedjenek meg azzal, amit a tanáraik mondanak nekik, hanem arra bíztatja őket, hogy a saját igazságukat keressék. Több mint 80 zenekar megalakulásában, és tanításában segédkezett. Nagyon sok Finnországban ismert énekest fedezett fel és támogatott, s közülük többen eljutottak a finn Idols és a Voice tehetségkutató verseny döntőjére.

Első nagy projectje visszanyúlik a hetvenes évekbe, 1977-ben, Bulgáriában A Big Band Plovdiv turnéja. Finnországban pedig  a Chameleon CD volt, melyen  tenorsaxofonon, tanítványa, Tuomas Holopainen is játszott. A CD 1995-ben jelent meg.

Dimov sok projectje közül az egyik a Nightwish Napok, vagy más néven Nightwish Week elnevezésű rendezvény. A Facebook-on több ezer rajongóval tartja a kapcsolatot, és úgy gondolta, hogy  jó ötlet lenne, ha évente tehetséges zenészeket és művészeket gyűjtene össze a világ minden tájáról Kitee-ben.

Az első Nightwish Hétnek (2013) óriási sikere volt, így a következő évben is megrendezésre került.

plamen-dimov-2 plamen-dimov-3

Korábban láthattátok a Nightwish Dreamers interjúját Dean Koprival.

Amikor 2014-ben Dean is jelen volt Kitee-ben, kiderült, hogy nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Aminek az lett az eredménye, hogy 2015-ben Dimov a Nightwish Hét zenei igazgatójának kérte fel őt.

Emlékezetes esemény volt, amikor meglepetésként Dimov megszervezte, hogy egy bárban a tábor tagjai találkozhassanak az együttessel. Erről Dean Kopri interjúban is olvashattok. 🙂

Dimov elmondja, hogy Tuomas szülei is részt vettek a napi eseményeken. Meséltek a rajongóknak Tuomas gyerekkoráról, megmutatták nekik a házát és szobáját, ezzel is betekintést nyerhettek a kitee-i Nightwish életbe. Mindenki el volt ragadtatva a meleg fogadtatástól. Csodálatos, szerény emberek. Teljesen más szemszögből próbálják bemutatni Tuomast és az együttest. A mindannyiunk által szeretett zenészek mögött lévő embert mutatják meg.

A Nighwish Hétre két csoportba lehet jelentkezni. Az első csoport a „koncert és média csoport”, (zenészek, énekesek, újságírók, stb.),  a második a „Rajongók és látogatók csoportja”. Aki a rendezvényen részt vesz, az utazását maga fizeti. A koncert és média csoport ingyen lakik a táborban. A második csoport (2015-ben) 25 eurós napi díjért 3 étkezést, szobát, és finn nyelvtanfolyamot kap, valamint ingyen belépést minden koncertre.

A Kitee Nemzetközi Zenei és Művészeti Hetek honlapján már olvashatjuk az idei, negyedik Nightwish Hét időpontja, ami még megerősítés alatt van: 2016.07.08-22-ig.

Jelentkezni még biztos lehet, aki úgy dönt 🙂

Kitee poszter

forrás: www.metalshockfinland.com, Plamen Dimov YT Ch.

Facebook Comments

By | 2017-06-19T10:54:50+00:00 május 7th, 2016|Hírek, érdekességek|1 hozzászólás

About the Author:

Tesztelem, a neved! :P

Egy hozzászólás

  1. De jó is lenne eljutni oda…. ?

Hagyj üzenetet