blabbermouth.net cikke 2016.07.30

Főoldal/interjúk/blabbermouth.net cikke 2016.07.30

blabbermouth.net cikke 2016.07.30

www.blabbermouth.net

IMG_5669

Marco elvetette azt a feltevést, hogy a Nightwish egy diktatúra, ragaszkodva ahhoz, hogy mindenkinek szava van az együttesben.

Húsz éve történt megalakulása óta a billentyűs és fő dalíró irányadó elképzelései szerint halad a Nightwish, és sok rajongó spekulál azon, hogy az együttes többi tagja minimálisan vesz csak részt abban, hogy a dalok hogyan sikerülnek.

A PlanetMosh megkérdezte egy interjúban, hogy mennyi a része a dalszerzésben. Erre Marco azt válaszolta, hogy valójában elég sok. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb dalt és dalszöveget Tuomas szerzi, de van négy vagy öt szám a legutóbbi lemezen, amelynek szerzésében ő is benne volt, ahol pár sornyi szöveget is írt, és amikor a dalokat összerakják, mindenkinek szava van

Minden demokráciának megvan a maga elnöke, és Tuomas nem egy diktátor vagy zsarnok – mindenkinek döntésjoga van. Amikor dalokat ír az ember a szintetizátor előtt ülve, nem igazán lehet megmondani, hogy majd kényelmetlen lesz eljátszani a basszusgitárosnak, így néha meg kell változtatni, de az a tény, hogy tejesen szabadon osztják meg az ötleteiket a próbateremben, így bárki felhozhat valamit, amit kipróbálnak, hogy működi-e, és így megy ez.

Egy 2015-ös GuitarMania.eu interjúból idézve ( ld korábbi cikk ) Tuomas azt mondta, hogy ő inkább szólóban dolgozik, ezért a dalokat is egyedül írja, és megpróbálja annyira készre csinálni, amilyen készre csak lehet, a simításokkal együtt.  Amit úgy érez, hogy a dalokhoz kell adnia, a legtöbb riffet, és egyéb stuff-ot, azt megteszi. Szóval annyira jóra igyekszik írni, amennyire csak tudja. Utána bemutatja a banda tagjainak, és kezdődnek az újabb simítások. Nagyon sokszor sokat változik a dal a demóhoz képest, mint például a Nemo. A gitár riffeket is igyekszik beleírni (pld a Scaretale összes riffje az övé), de például a Nemo, vagy az Alpenglow mind Emppu-é. Mindenki beleteheti a javaslatát a dalba. De előfordul, hogy mindenki elégedett a demóval, amit Tuo írt eredetileg.

Azért akarja a legkészebbre formálni a dalokat, mert a lemezek történet orientáltak, és azt mindig életben tartva akarja végigvinni a lemezen, hogy elmondja a történetet. Ahhoz meg az egész történetnek kész kell lennie, a sok kis részletével együtt. Ezért igyekszik annyira készre csinálni, amennyire csak lehet.

A Nightwish nemrég jelentette be, hogy az EFMB turnéja után egy éves szünet következik 2017-ben. És egy nem hivatalos születésnapi koncertet adnak augusztus 20-án Finnországban. (Himos- Jämsä)

A koncert DVD-t Vechile Of Spirit címmel november 4-én adják ki.

Erről kicsit részletesebben később 🙂

forrás: www.blabbermouth.net/

Facebook Comments

By | 2017-06-19T10:31:15+00:00 augusztus 2nd, 2016|interjúk|0 hozzászólás

About the Author:

Tesztelem, a neved! :P

Hagyj üzenetet