Zene és szárnyalás

//Zene és szárnyalás

Zene és szárnyalás

Mióta az ember az eszét tudja, repülni szeretne. Ikarusz még szárnyakkal próbálkozott, de később hőlégballonnal és léghajóval, 1903-ban pedig már igazi repülőgéppel emelkedtek a levegőbe.
A repülés fantasztikus érzés! Megszűnnek a határok…. Előttünk a végtelen tér, és úgy érezzük, hogy az egész világot átölelhetjük, és ehhez csupán kezünket kell kinyújtani, akár a csillagokat is elérhetjük.
Repülni nem csak repülőgépen lehet. Szárnyra kelhetünk sárkányrepülőn, hőlégballonon, vagy akár a repülőgépből ejtőernyővel kiugorva is élvezhetjük ezt a fantasztikus érzést.
Az emberi elme is szárnyalni akar. Nem engedi, hogy befogják, hogy korlátozzák. A gondolatok teremtő ereje az egész emberiség fejlődésére hatással volt. A mesékben sok hősnek adtak szárnyakat az írók, az angyalok, a tündérek is képesek a levegőbe emelkedni, de a fantázia kimeríthetetlen, akár egy repülő szőnyeg is megfelel, hogy elrugaszkodjunk a talajtól és ezzel a valóságtól. Mert repülni és álmodni jó!


Mi Dreamersek is álmodók vagyunk, ahogy azt a nevünk is tükrözi.
Mi a közös ezekben a gondolatokban? Mi a közös az égi szárnyalók és a mi, álmodó elménk között?
A végtelen megismerésének vágya, az euforikus érzés átélése, kilépve a mindennapok szürkeségéből fizikálisan vagy csak a képzeletünk erejével szárnyalni és más aspektusból tekinteni világunkat, a zene, az álmodozás és hogy az álmok valóra váljanak, a tenni akarás.
A zene is lehet szárnyalás. Csak behunyjuk szemünket és képzeletünk már repít is a messzeségbe. Mindössze egy jó zenére van szükségünk, amit mi Dreamersek megtaláltunk, ami közös bennünk és ez nem más, mint a Nightwish. A Nightwish zenéje maga a szárnyalás katarzisa.


Nem hiába készülnek olyan videók, ahol a repülés csodálatos élményét Nightwish zenére osztják meg a nézőkkel. Mert a Nightwish zenéjére jól lehet szárnyalni.

Facebook Comments

By | 2018-04-29T13:26:16+00:00 április 29th, 2018|Hírek, érdekességek|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment