Enigma Tuomas módra, avagy egy fejtörést okozó interjú

//Enigma Tuomas módra, avagy egy fejtörést okozó interjú

Enigma Tuomas módra, avagy egy fejtörést okozó interjú

Tudjátok mit? Törjétek ti is a fejeteket, amikor észreveszitek mit is mond Tuomas. 😛 🙂 Ugyanis minket erősen furdal a kíváncsiság. Magyar népmesébe illő a válasza az egyik kérdésre… mondott is valamit, meg nem is… Az oldalunkon meg már óriási lyuk tátong. 😀 Azért szeretünk ám Tuomas! 😉 ❤

Kérdező (K): Minket ért a megtiszteltetés, hogy itt van nálunk Tuomas a Nighwish-ből.  Csináltatok egy válogatás albumot „Decades” néven, amely a diszkográfiát mutatja be visszafelé. Az első kérdésem, hogy milyen érzés, hogy vannak olyan számok, amelyeket már évtizedek óta nem játszottál?

Tuomas (T): Alapjában véve ez egy vicces időgép, egy visszatekintés. Vannak olyan számok, amelyeket nagyobb kihívás játsznani, mint másikakat főként a tartalma miatt. Fejlődtek a dolgok és én is, mint ember és szövegíró is. Most már biztosan nem írnék hasonló szövegű dalokat (hát igen, ez az evolúció kedves Tuomas 😀 ), de visszatekintve még mindig nagyra értékelem őket, büszke lehetek rájuk. De olyan dalokat játszani, mint például a Carpenter, kicsit trükkös, mert be kell állítanod a hangulatod egy bizonyos állapotba, hogy rendesen elő tudd adni. Szóval ez azért kihívás, de mindenesetre nagyon jó turné.

K: Rendben. A következő kérdésem valami hasonló lenne. Melyek azok a számok a Nighwish End of an Era-ból, amiket élvezel élőben játszani?

T: Ez napról napra változik, de vannak olyan számok, amelyeket mindig élvezetes játszani, mint példaul a Greatest Show on Earth. Nagyon tetszik az I Want My Tears Back rezgése, mert erre táncolnak a nézők, ez egy vidám darab. A Ghost Love Score is egy ilyen szám, mivel mindig feltüzeli a közönséget. És abban a pillanatban, mikor az utolsó hang is elcsendesül, mindenkinek a hideg futkos a hátán. Csak hogy egy-két példát hozzak.

K: Említetted a Ghost Love Score-t. A rajongók észrevették, hogy egy kis változás ment végbe a szám végén (igen, igen, igen 🙂 ). Ki állt elő ezzel az ötlettel?

Akkor keressük a különbséget! 😉

T: Nem emlékszem. 3-4 hetet töltöttünk azzal, hogy próbáljuk az új dalokat, új elrendezést adtunk nekik. Voltunk Budapesten is, ahol felvettünk egy-két dolgot egy budapesti szimfónikus zenekarral. (?????!!!! Mikor? Melyik zenekar? 😮 ) Csak zenélgettünk az egyik szobában, mikor előjöttünk ezekkel a kisebb változtatásokkal. De nem emlékszem, hogy pontosan ki állt elő ezzel a dologgal.

K: Hallottam, hogy elkezdtetek dolgozni az új Nightwish albumon. Tudnál nekünk részletekkel szolgálni, hogy mivel vagytok készen és hogy haladtok?

T: Még mindig a dalszövegeket írjuk, a 70-80%-a van körülbelül készen, de senki sem hallott még belőle semmit, ötletünk sincs a számcímekről vagy akármiről, szóval még nagyon a kezdetén vagyunk, de jól alakul, és izgatott vagyok, hogy eddig milyen. Az a terv, hogy 2019. júniusában elkezdjük a próbákat és dolgozunk az albumon, valamint felvesszük. És ha minden jól megy, akkor 2020. tavaszán meg is jelenik, utána egy nagy turnéval természetesen. (Örökkévalóság… de kibírjuk, de ki ám… 🙂 )

K: A rajongóid kíváncsiak, hogy mi van Jukkával, a dobosotokkal. Hallottál felőle valamit, ő is bele lesz vonva a munkába az új albumon?

T: Pont múlt héten voltam Jukkával, elmentünk egy baseball meccsre. Nagyon is részt vesz a zenekar életében, de az nehéz kérdés, hogy dobolhat-e. Jobban van már, a kezét is műtötték az év elején, még nem tudom, hogy mi lesz. Az biztos, hogy itt van Kai és a turné végéig ő fog dobolni. Jövőre majd meglátjuk, hogy hogyan érzi magát Jukka és mit tartogat a jövő.

K: A másik kérdésem azzal kapcsolatos, hogy nem mindegyik zenekarnak sikerült csinálnia egy filmet, amiben egy album is benne van, ez egy nagyon különleges dolog, még egy szimfonikus metál zenekarnak is. Gondolkoztál rajta, hogy esetleg megpróbálod ezt egy régi, vagy majd egy jövőbeli albummal?

T: Nem, ez csak egyszeri dolog. Ha azt hitted, hogy a zene nehéz biznisz, akkor nézd meg a filmipart. Ez olyan volt mint beleugrani a mélyvízbe, úgy hogy nem tudjuk mi van lent, de örülök, hogy megcsináltuk, és nem bántuk meg. Elégedett vagyok az erdménnyel, büszke  vagyok arra, amit elértünk, de mindenképpen csak egyszeri dolog volt. Még azzal kapcsolatban is vannak kétségeim, hogy fogunk csinálni zenei videót, mert ez sem annyira kényelmes. Más módon lehet, hogy kísérletezünk a jövőben, de őszintén megmondva nem tudom. (No, ezt most hogyan értsük? 🙄 )

K: A következő kérdésem a szövegírással kapcsolatos. Mik inspirálnak téged, honnan jönnek az ötleteid? Amiket én halottam, sokat olvasol és jön nem zenei forrásból is az ihlet. Igaz ez? Tudsz példákat hozni?

T: Ez a csodálatos és őrült világ, egy nagy inspiráció nekem. Minden, ami most folyik, legyen jó vagy rossz, a világosság és a sötétség, mind inspirációk nekem. De néha persze akarsz írni részletesebb, konkrétabb dolgokról, mint például az amerikai indiánok. (Nagy ölelés ezért neked Tuomas 😊 -Zsu) Talán olvasok egy könyvet, és az inspirál, hogy írjak egy számot, mint például a Greatest Show on Earth. Tehát nagyon különböző. A legfontosabb, hogy valami inspiráljon, legyen az pozitív vagy negatív dolog, amitől csak úgy ki kell jönnie.

K: A következő kérdésem az élő előadásokkal kapcsolatos. Kezdjük a Hellfest-tel, voltál már itt. Mit gondolsz a fesztiválról, hogy reagál a közönség rád és a bandára?

T: 3 vagy 4 éve voltunk itt először, de nem igazán emlékszem rá, mivel nekem minden a múltban egy ködös folt, tehát nem tudom megmondani. A dolog, amin elcsodálkozom az az, hogy ekkora parti van. Hallottam hogy kb. 160 banda van, 80 színpad, sok ember és banda szervezi meg, és ez az, amit én nézek.

K: És esetleg emlékek más koncertekről, fesztiválokról,  amiket könnyen fel tudsz idézni?

T: Soha nem voltam még a színpad másik oldalán egy fesztiválon, egyszer sem, mert próbálom kerülni a nagy tömeget és a hangzavart. (Hááá, ezt tapasztaltuk. 😉 ) És soha nem nézem a többi bandát, mikor mi vagyunk műsoron, mert akkor oldalról kellene őket néznem, ami nem annyira éri meg. (Mi is jobban szeretjük első sor közepét. 😉 )

K: Látom rosszul tettem fel a kérdést. Mint előadó, melyek voltak azok a fesztiválok, amelyeken szívesen játszottál? Esetleg egy nagyon emlékezetes előadás, amiről mesélnél?

T: Ismét ez egy halvány folt, mivel a múltban történt. Emlékszem, hogy játszottunk egy finn fesztiválon Laplandban, reggel 4:30-kor kezdtünk, ez különleges volt. Játszottunk a Jeges-tengernél Norvégiában, azt hiszem 5 éve. A backstageben volt egy nagy sátor tűzzel, ez briliáns volt. Esett a hó koncert közben. Az egyik Wacken Open Air Show 2013-ban, amikor a Showtime Storytime DVD-t vettük fel, nagyon különleges volt. Egy-két emlék, de azon kívül minden egy halvány folt.

K: Szerintem ennyi elég lesz. Utolsó kérdéseim egyike, hogy lesznek meglepetések az előadásokon, lesz egy alap setlist a következő koncertekre?

T: Amikor próbáltunk, a setlistbe 22-23 számot vettünk bele és majd ezeket a dalokat váltogatjuk az alapján, hogy mennyi időt kapunk. Ma van a legrövidebb koncertünk, mindössze 70 perc, tehát ki kellett hagynunk néhány dalt, de így is jó lesz.

K: Utolsó kérdésem. Valószínűleg a legcsodálatosabb rész, hogy az együttes milyen jól egyesíti az élő koncerteket, és a stúdióbeli teljesítményt. Ezt nagyon könnyedén csináljátok már két évtizede. Hogy működik ez? Hogy tudjátok a színpadi szekciót a zenekari szekciót, a dallam szekciót és  a riffekket egyesíteni?

T: A kulcs az egyesítésben van és nem abban, hogy van egy zenekarod, ami menő dolog. Úgy gondolom, hogy a szimfónikusok az tulajdonképpen egy jó hangzás a zongorán, amit ha lejátszanék 10 kézzel, az lenne a legjobb sample, és ennek a zenei részletnek kell felemelnie a dalt, hogy ne csak úgy lebegjen.

Eredeti audió interjú:

Facebook Comments

By | 2018-06-27T21:18:19+00:00 június 27th, 2018|Egyéb|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.