Anneke van Giersbergen’s VUUR – Budapest

/Anneke van Giersbergen’s VUUR – Budapest
Anneke van Giersbergen’s VUUR – Budapest 2018-02-22T15:02:59+00:00
Anneke van Giersbergen’s VUUR –  koncertélmények
Szerző: Szamosi Ádám
Anneke van Giersbergen szerencsére azon zenészek közé tartozik, akik gyakran megfordulnak országunkban. Járt nálunk a The Gathering élén, az Agua de Annique nevű formációjával, szólóban a saját nevével, de két ízben elhozta hozzánk az Arjen Lucassennel közös The Gentle Storm projektjét is. Most pedig friss, VUUR (hollandul tűz) névre keresztelt, progos csapatát mutatta be a holland pacsirta. 
A koncert az A38 hajón került megrendezésre.
Az estét a lengyel Votum nyitotta, akikről érdemben nem tudok nyilatkozni, számomra középszerű, felejthető produkciót mutattak be.
Pontban kilenckor azonban elsötétült a terem, majd egy rövid introt követően gyakorlatilag szét is robbantotta a termet a VUUR a Time – Rotterdammal. A hangzás az első pillanattól kifogástalan volt, Anneke hangja pedig szinte lyukat vágott a hajó oldalába. Nem szabad elfeledkezni a zenészekről sem, hiszen a hölgy nem akárkikkel indította útjára a VUUR-t: a dobok mögött Ed Warby, Ferry Duijsens gitáros a Gentle Stormból és Anneke szóló csapatából is ismerős, Jord Otto a néhai ReVamp soraiból (mellesleg a srác egy zseni…) valamint Johan van Stratum a Stream of Passionből, ő viszont sajnos nem tudott jelen lenni.
A koncert természetesen a VUUR debütáló lemezére lett építve, emellett elhangzott pár dal Anneke múltjából is. A hangulat végig fantasztikus volt, az énekesnő többször el is érzékenyült. A műsoridő közepe táján egy rövid akusztikus szettet is kaptunk, melyben Anneke egy Audioslave és egy Ayreon dalt adott elő, egy szál gitárral a kezében. Az este folyamán egyébként többször is gitárt ragadt a hölgy, ezzel is emelve az amúgy sem lapos hangulatot.
Egy végtelenül profi, zeneileg is hibátlan koncertet láthatott az, aki jelen volt ezen a vasárnap estén. Remélem, mihamarabb visszajönnek, hogy újra átélhesse a magyar közönség ezt a csodát.
A setlist:
1. Time – Rotterdam
2. My Champion – Berlin
3. On Most Surfaces (Inuït) (The Gathering cover)
4. The Martyr And The Saint – Beirut
5. The Storm (The Gentle Storm cover)
Akusztikus szett:
6. Like A Stone (Audioslave cover)
7. Valley Of The Queens (Ayreon cover)
8. Freedom – Rio
9. Days Go By – London
10. Your Glorious Light Will Shine – Helsinki
11. Strange Machines (The Gathering cover)
Ráadás:
12. Fallout (The Devin Townsend Project Cover)
13. Reunite! – Paris